Header Ads

Breaking News
recent

#SEC beszámoló és a jövő évi változások

Portálunk az elmúlt években számos alkalommal szervezett már utakat különböző versenyekre. Az elmúlt hétvégén a częstochowai EB döntőn jártunk és két 9 személyes buszt is indítanunk kellett a nagyobb-számú érdeklődés miatt. 



Legtöbb útitársunk debreceni volt, azonban Egerből, Sátoraljaújhelyről, Miskolcról is a Live-tourt választották, de egy szurkoló még Szegedről is eljött, csakhogy nagy kedvencét Emil Sayfutdinovot élőben láthassa idén versenyezni.

Közel 600 kilométernyi utazás után a verseny előtt jóval már a stadionba érkeztünk, ahol azon nyomban a biztonsági zónát elválasztó kerítésre került magyar zászlónk. Több, személyautóval érkező honfitársunkkal is találkoztunk, így összeszámolva körülbelül félszáz magyar szurkoló nézte élőben a versenyt.


A verseny parádés volt, utólag visszanézve a tv-ben, újra el kell ismernünk, hogy a speedway élőben merőben más. Azt, ahogy Grigorij Laguta a lufi aljára téve hátsó kerekét, hihetetlen tempóban száguld, nem adhatja vissza semmilyen HD-s felvétel. Grisa nem hazudtolta meg hírnevét, miszerint a częstochowai pályán verhetetlen, olyan íveket választva versenyzett, hogy a speedway szurkolók csak szájtátva nézték.


Maga a verseny a már megszokott SEC-es profizmussal, de emellett könnyedséggel is zajlott le. A versenyzők a depóban egymással beszélgetve, poénkodva várták a versenyt, semmilyen feszült hangulat nem volt tapasztalható. Azt, hogy a versenyzők is elégedettek voltak, Daragó István, aki az Európa Bajnokságot szervező és irányító testület tagja megerősítette felém az alábbi szavakkal:

„A versenyzők is élvezték a SEC-et és nem csak a jó pontpénzek okán, hanem a sorozatban tapasztalt stílus, hangulat miatt is.”

A verseny után Krakkó felé vettük az irányt, ahol a csapatunk fáradtan ugyan, de a versenytől kicsit fel is dobva lepihent. Másnap rövid városnézés következett, majd szombaton estére érkeztünk haza.


Összességében nagyon jó versenyt láttunk, az utazást végigbeszélgetve megállapítottuk, hogy az Egyéni Európa Bajnokság megújulása nagyon jót tett szeretett sportunknak.


A jövő évi sorozat is négy döntőből fog állni. Az elődöntők után a challenge versenyről 7 versenyző jut a döntőkbe. Ekkor nevezik majd meg azt a három állandó szabadkártyás versenyzőt, aki az idei év első 5 helyezettje és a challengen továbbjutókhoz fog csatlakozni. Jövőre is, akárcsak eddig, a 16. versenyzőt a rendező fogja az adott döntőre szabadkártyásként megnevezni.

Ennek megfelelően öt versenyző van jelenleg, akit jövőre bizonyosan láthatunk majd az Egyéni Európa Bajnoki sorozatban: Emil Sayfutdinov, Peter Kildemand, Nicki Pedersen, Martin Vaculik és Janusz Kołodziej.

Fotók: Asztalos Krisztián és Fazekas Sándor

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.