SGP:Vojens hőse Andreas Jonsson!
Vojensben rendezték meg az idei Grad Prix sorozat 10. fordulóját, melyet nagy meglepetésre a svéd Andreas Jonsson nyert meg a dán szabad-kártyásként induló Peter Kildemand ,és a lengyel Krzysztof Kasprzak előtt.
Északi nagydíjat mint ahogy az várható volt tömött lelátók előtt rendezték meg.A verseny elején nem sok izgalomnak lehettünk szemtanúi,viszont ezt követően jó pár izgalmas futamot produkáltak a motorosok. Nem indult jól a világbajnoki címvédőnek az est,hiszen Tai Woffinden két futam után nulla ponttal várta a folytatást.Ennek ellenére sikerült neki a legjobb nyolcba kerülnie hét ponttal.
Az est hőse a hazai közönség örömére a szabad-kártyásként induló Peter Kildemand volt,aki az alapszakaszt 13 ponttal tudta megnyerni.
Első elődöntő:
Peter Kildemand a kisdöntőben egy parádés előzést bemutatva előzte meg lengyel vetélytársát Krzysztof Kasprzakot. Így ennek köszönhetően ők ketten már biztos tagjai lettek a finálénak. Ebben a futamban Chris Holder a harmadik,míg a svéd Fredrik Lindgren a negyedik helyen ért célba
Második elődöntő :
Rögtön a rajt után egy komoly befordulónak lehettünk szemtanúi,melyből sajnos egy komoly bukás keletkezett. A dán Kenneth Bjerre száguldott bele a lufipalánkba,de végül a szerencsének köszönhetően saját lábán ment ki a depóba.Mind a négy versenyzővel megismételték a futamot,melyet újra vissza kellet inteni ahol Bjerre kerül kizárásra.Harmadjára újra meg kellett szakítani a futamot amiből végül Nicki Pedersent zárták ki bukás okozása miatt. A maratonira sikerült második elődöntőt végül két résztvevővel bonyolították le,melyből óriásit motorozva Andreas Jonsson került ki győztesen az ausztrál Troy Batchelor előtt.
Finálé:
Szuper rajtot vett a svéd Andreas Jonsson ,viszont mögötte óriási csata alakult ki. Batchelor,Kasprzak,és Kildemand öldöklő küzdelmet mutattak be,ami igazán mutatósra sikeredett. Jonsson míg elől szépen folyamatosan körözgetett,a háta mögött ment az adok kapok rendesen. Végül a hármas csatából Peter Kildemand érkezett be másodikként a célba,míg a harmadik Krzysztof Kasprzak lett. Nem sikerült most dobogóra kerülnie az ausztrál Batchelornak,de mai teljesítményének köszönhetően bekerült a legjobb nyolcba összetettben.
A mai versenyen mint tudjuk Greg Hancock nem vállalta sérülése miatt a szereplést,de ennek ellenére a veterán amerikai versenyző továbbra is a Grand Prix listavezetője.
Hihetetlen,de az elmúlt fordulók teljesítménye után Jarek Hampel a mezőny negatív alakja.A lengyel sztár szereplése egyszerűen érthetetlen az egyéni versenyeket illetően.Akár hol látjuk őt nem sok babér terem neki.Remélhetőleg hamarosan kikászálódik ebből a gödörből,és újra a régi Jareket láthatjuk majd.
Futamról-futamra
1. Smolinski, Holder, L. Bjerre, Jakobsen (Woffinden - T)
2. Pedersen, K. Bjerre, Jonsson, Hampel
3. Zagar, Kasprzak, Bech, Harris
4. Kildemand, Jensen, Lindgren, Batchelor
5. Kasprzak, Lindgren, Smolinski, Hampel
6. Batchelor, K. Bjerre, Harris, Woffinden
7. Kildemand, Zagar, Pedersen, Jakobsen
8. Jonsson, Bech, Holder, Jensen
9. Bjerre, Jensen, Smolinski, Zagar
10. Kildemand, Woffinden, Hampel, Bech
11. Batchelor, Jonsson, Kasprzak, Jakobsen
12. Harris, Lindgren, Holder, Pedersen (F/d)
13. Pedersen, Batchelor, Bech, Smolinski
14. Woffinden, Lindgren, Jonsson, Zagar
15. Jensen, Hampel, Harris, Jakobsen
16. Holder, Bjerre, Kildemand, Kasprzak
17. Kildemand, Jonsson, Smolinski, Harris (R)
18. Kasprzak, Woffinden, Pedersen, Jensen
19. Bech, Lindgren, Bjerre, Jakobsen
20. Batchelor, Holder, Zagar, Hampel
kisdöntők:
21. Kildemand, Kasprzak, Holder, Lindgren
22. Jonsson, Batchelor, Pedersen (d), Bjerre (d/2min)
Finálé:
23. Jonsson, Kildemand, Kasprzak, Batchelor

Végeredmény SGP Északi Nagydíj Vojens
1. Andreas Jonsson (S) - 15 (1,3,2,1,2,3,3) + 1. hely a döntőben
2. Peter Kildemand (DK) - 18 (3,3,3,1,3,3,2) + 2. hely a döntőben
3. Krzysztof Kasprzak (PL) - 12 (2,3,1,0,3,2,1) + 3. hely a döntőben
4. Troy Batchelor (AUS) - 13 (0,3,3,2,3,2,0) + 4. hely a döntőben
5. Kenneth Bjerre (DK) - 10 (2,2,3,2,1,d)
6. Chris Holder (AUS) - 10 (2,1,1,3,2,1)
7. Fredrik Lindgren (S) - 9 (1,2,2,2,2,0)
8. Nicki Pedersen (DK) - 8 (3,1,d,3,1,d)
9. Michael Jepsen Jensen (DK) - 7 (2,0,2,3,0)
10. Tai Woffinden (GB) - 7 (T,0,2,3,2)
11. Mikkel Bech (DK) - 7 (1,2,0,1,3)
12. Matej Zagar (SłLO) - 6 (3,2,0,0,1)
13. Martin Smolinski (D) - 6 (3,1,1,0,1)
14. Chris Harris (DB) - 5 (0,1,3,1,R)
15. Jarosław Hampel (PL) - 3 (0,0,1,2,0)
16. Lasse Bjerre (DK) - 1 (1)
17. Nikolaj Busk Jakobsen (K) - 0 (0,0,0,0,0)
Futamról-futamra
1. Smolinski, Holder, L. Bjerre, Jakobsen (Woffinden - T)
2. Pedersen, K. Bjerre, Jonsson, Hampel
3. Zagar, Kasprzak, Bech, Harris
4. Kildemand, Jensen, Lindgren, Batchelor
5. Kasprzak, Lindgren, Smolinski, Hampel
6. Batchelor, K. Bjerre, Harris, Woffinden
7. Kildemand, Zagar, Pedersen, Jakobsen
8. Jonsson, Bech, Holder, Jensen
9. Bjerre, Jensen, Smolinski, Zagar
10. Kildemand, Woffinden, Hampel, Bech
11. Batchelor, Jonsson, Kasprzak, Jakobsen
12. Harris, Lindgren, Holder, Pedersen (F/d)
13. Pedersen, Batchelor, Bech, Smolinski
14. Woffinden, Lindgren, Jonsson, Zagar
15. Jensen, Hampel, Harris, Jakobsen
16. Holder, Bjerre, Kildemand, Kasprzak
17. Kildemand, Jonsson, Smolinski, Harris (R)
18. Kasprzak, Woffinden, Pedersen, Jensen
19. Bech, Lindgren, Bjerre, Jakobsen
20. Batchelor, Holder, Zagar, Hampel
kisdöntők:
21. Kildemand, Kasprzak, Holder, Lindgren
22. Jonsson, Batchelor, Pedersen (d), Bjerre (d/2min)
Finálé:
23. Jonsson, Kildemand, Kasprzak, Batchelor
Nincsenek megjegyzések: