Header Ads

Breaking News
recent

Szezonzárás Nagyhalászban

A múlthét végén utoljára dübörögtek fel a salakmotorok ebben a szezonban, hazánkban. Vasárnap Nagyhalászban búcsúztattuk a 2014-es salakmotoros szezont, jó időben, sok érdeklődő mellett.


A napsütésben először szabadedzésen rótta a köröket a népes számú motorosmezőny. Részt vett a szezonzáró nyílt napon a licences versenyzők közül: Balogh Csaba, Bencze Zsolt, Kovács Roland, Vida Péter és Vida Szabolcs. Motorozott még a veterán versenyek szinte állandó résztvevője (és nyertese) az egykori junior és felnőtt magyar bajnok, többszörös páros magyar bajnok salakmotorosunk az örökifjú, elnyűhetetlen Mészáros László és két fia is, ifjabbik László és Attila.

Szorgalmasan rótta a köröket a nyírségi fenegyerek, Stefáni Attila is, de népes számú amatőr és egykor versenyző is búcsúztatta a szezont a nagyhalászi Speedway Ringen, név szerint: Hajzer Ferenc, Kaposvári Zoltán, Karcagi László, Kortya Miklós, Kovács Imre, Kökényesi Csaba, Szabó István, Szabó Tibor és ifj. Szabó Tibor.

Szép számmal feltüntet a pályán az utánpótlást jelentő gyermekek is, kis motorjaikkal, közöttük az egykor versenyző, Stefáni László kisfia is motorra pattant.

A szabadedzések után rajtgép mögé álltak a motorosok és kétkörös csatákkal szórakoztatták a kilátogató salakmotor rajongókat.

Ez után elérkezett az, amire minden szurkoló már nagyon készült. Következett a motoroztatás, melyen a négy éves kislánytól kezdve a 60-as szurkolóig mindenki részt vett. Egészen fantasztikus látvány volt, ahogy majd két tucat salakmotor vált hirtelen kétszemélyessé és öröm járta át a figyelő szemeket, ahogy a rajta ülő „civilek” arca ragyogott a boldogságtól.

Az szezonzáró nyílt nap végén Albók József pályatulajdonos szokásos vendégszeretetét élvezhettük, hiszen nagyon finom gulyáslevest kaptak a szabad levegőn megéhezett résztvevők.

Találkozunk 2015-ben!

A nyílt napon részt vett Asztalos Krisztián kollégánk is, akinek fotóit az alábbi képre kattintva nézhetik meg:


Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.