Header Ads

Breaking News
recent

Woffy kiiktatta a brit ligát

Tai Woffinden, 2013 egyéni világbajnoka visszavonul a brit szigeteken történő versenyzéstől, azaz az Elit Liga keretein belül, 2015-ben, nem fogja erősíteni a Wolverhampton Wolves csapatát, mert több pihenőidőre van szüksége.

Woffy megerősítette a hírt, miszerint egy kis időre csökkenti menetrendjét, hogy nagyobb eséllyel nyerje el újból a világbajnoki trófeát. Elismerte, hogy rosszul érezte magát júliusban, amikor szinte minden nap versenyzett, amikor pedig nem, akkor utazott.

Ragaszkodik hazájához, nem fordított hátat neki, és azt tervezi, hogy a jövőben feltétlenül visszatér a brit ligába.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy képviselhetem hazámat a GP sorozatban és a világkupán. Nagyon sokat jelentett számomra, amikor kineveztek csapatkapitánynak. De beszéltem egy csomó emberrel körülöttem, különösen azokkal, akik közel állnak hozzám és egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy előforduljon még egyszer, ami 2014-ben, amikor minden túl sok volt. Szellemileg és fizikálisan is kimerültem júliusban, nem tudtam egy kis szabadidőt szakítani magamnak, nem akarom ezt még egyszer újra csinálni. Csak azt sajnálom, hogy a brit ligát kellett kiiktatnom a naptáramból.

Természetesen újra meg szeretném nyerni a világbajnoki címet. Csak a lengyel ligára fogok koncentrálni vasárnap és a svéd ligára keddenként. Szeretném minden brit szurkolómnak megköszönni a támogatást és remélem, hogy számíthatok rájuk júliusban, Cardiffban.”

@taiwoffinden.com

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.