Teljes a mezőny Argentínában - Állandó rajtszámok bemutatása
Nyilvánosságra hozták a 2014-2015 Nemzetközi Egyéni Bajnokság rajtszámait. Az idei sorozatban húsz motoros kapott lehetőséget a bajnoki cím elhódítására. Európából öt motoros érkezett a dél-amerikai kontinensre.
Az idei első fordulót december 28-án fogják megrendezni Bahía Blancaban, majd ezt követően, az előzetes hírek szerint, január 2-án folytatódik a sorozat. A jelenlegi mezőny legerősebb versenyzőjének talán a brit Ben Barker számít, aki hazájában nagy sikernek örvend. Barker honfitársa Richie Worall is komoly tapasztalattal rendelkezik a brit Elit Ligában és akár ő is benne lehet majd a bajnokság végén a TOP 3-ban.
Nem szabad elfeledkezni a fiatal, 23-éves lengyel Jakub Jamrógról sem, aki a lengyel ligában nevelkedett és igen jól szerepelt a Nice PLZ I. ligában. Visszatérő vendégnek számít már Argentínában a bolgár Milen Manev és az olasz Gino Franchetti is. Mindketten jól ismerik a bahía blancai salakstadiont, bár ennek ellenére nem ők a bajnokság legnagyobb esélyesei.
Idén is lesz orosz versenyző a mezőnyben, mégpedig Oleg Beschastnov személyében. A 25-éves keleti motoros a Mega Lada versenyzője, aki hazájában elég jól muzsikál.
Rajtszámok:
1. Nicolas Covatti
2. Jonathan Iturre
3. Guglielmo Franchetti (Olaszország)
5. Alejandro Ruiz
6. Fernando Garcia
7. Julio Romano
8. Matias Lopez
9. Maximiliano Westdorp
10. Sebastan Clemente
11. Santiago Martinez
12. Facundo Cuello
17. Alejandro Iglesias
20. Alejandro Polenta
22. Adrian Zuccarino
23. Miguel Sanchez
29. Milen Manev (Bulgária)
30. Ben Barker (Nagy-Britannia)
31. Richie Worrall (Nagy-Britannia)
32. Oleg Beschastnov (Oroszország)
33. Jakub Jamróg (Lengyelország)

Nincsenek megjegyzések: