Argentín bajnokság: Oleg Beschastnov visszavágott Covattinak (videó)
Orosz győzelemmel ért véget a Nemzetközi Argentin Bajnokság 2.fordulója Bahía Blancában. Oleg Beschastnov hatalmas fölénnyel nyerte meg a finálét a címvédő argentin Nico Covatti előtt.A dobogó harmadik fokára Jonathan Iturre állhatott fel.
Remek formában motorozott Jakub Jamróg ezen a viadalon,viszont a kisdöntőben hibázott.A start félkörben a lengyel versenyző elveszítette az uralmát gépe fölött,és emiatt bukott.Számára ez a hiba azt jelentette,hogy elesett attól a lehetőségtől,hogy döntőbe motorozza magát.
Szinte minden évben történik valami a dél-amerikai országban a bajnokság kimenetelét illetően.Már az első forduló előtt a két brit pilóta néhány órával vissza utaztak Európába.Richie
A tegnapi forduló előtt viszont az olasz Gino Franchetti is lemondta a szereplést "egyenlőre".Ő hivatalon facebook oldalán azt írta amíg nem teljesítik a szerződésben foglaltakat,nem lesz hajlandó elindulni a küzdelemsorozatban.Ennek hatására a meghívott hat külföldi motorosból már csak három vett részt a második fordulón.Titokzatosság övezi az ez évi sorozatot is,amely szervezetlenségre vezethető vissza.
Végeredmény Argentin bajnokság 2.forduló Bahía Blanca:
1. Oleg Beschastnov - 15 (3,2,3,2,2,3) + 1. hely a döntőben
2. Nicolas Covatti - 17 (3,3,3,3,2,3) + 2. hely a döntőben
3. Jonathan Iturre - 11 (2,1,2,2,2,2) + 3.hely a döntőben
4. Fernando Garcia - 13 (3,3,2,-,3,2) + 4. hely a döntőben
5. Julio Romano - 12 (3,2,3,3,-,1) + 5. hely a döntőben
6. Jakub Jamróg - 14 (2,3,3,3,3,-)
7. Matias Lopez - 10 (0,3,2,3,1,1)
8. Maximiliano Westdorp - 9 (1,1,2,2,3,0)
9. Alejandro Iglesias - 8 (1,2,1,1,3,-)
10. Milen Manev - 6 (0,1,1,2,2,0)
11. Sebastian Clemente - 5 (2,2,1,0,-)
12. Matias Clemente - 3 (2,0,1,0,-)
13. Gustavo Curzio - 2 (1,0,0,0,1)
14. Santiago Martinez - 2 (u,-,0,1,1)
15. Matias Ferreras - 0 (0,0,0,0,0)
16.Lucian Goicochea- 0 (0,0,0,0)
17. Diego Eleno - 0 (0,0,0,0)
18. Sebastian Arend - 0 (0,0,0)
19. Alejandro Ruiz - 0 (0,0,-,-,-)
Futamról-futamra:
1. Beschastnov, M.Clemente, Martínez (F)
2. Covatti, Jamróg, Westdorp, Ferreras, Manev
3. García, Iturre, Iglesias, Lopez, Eleno
4. Romano, S.Clemente, Curzio
5. Covatti, Romano, Iturre, Ruiz
6. Jamróg, Iglesias, Cuello, Ferreras, Arend
7. García, Beschastnov, Westdorp, Curzio
8. Lopez, S.Clemente, Manev, Goicoechea
9. Jamróg, García, S.Clemente, Ruiz, M.Clemente
10.Covatti, Lopez, Cuello, Curzio, Ferreras
11. Beschastnov, Iturre, Manev, Eleno
12. Romano, Westdorp, Iglesias, Martínez, Goicoechea
13. Lopez, Westdorp, M.Clemente, Arend
14. Romano, Manev, Cuello, Ferreras
15. Covatti, Beschastnov, Iglesias, S.Clemente, Eleno
16. Jamróg, Iturre, Martínez, Curzio, Goicoechea
17. Iglesias, Manev, Curzio, M.Clemente
18. Westdorp, Iturre, Cuello, Ferreras
19. Jamróg, Beschastnov, Lopez, Eleno
20. García, Covatti, Martínez, Goicoechea, Arend
elődöntő 1: Covatti, Iturre, Romano, Westdorp
elődöntő 2: Beschastnov, García, Lopez, Manev, Jamróg (F)
döntő: Beschastnov, Covatti, Iturre, Garcia, Romano

facebook/speedwayplus
Nincsenek megjegyzések: