Header Ads

Breaking News
recent

Hagyományos pontozás a Best Pairs versenyein

Alig több, mint két hónap és újra salakra gördülnek a salakmotorozás legjobb párosai. A három fordulós megmérettetés első fordulóját március 28-án rendezik meg Lengyelországban, az impozáns toruńi MotoArenaban.

A sorozat második fordulójára április 11-én, a németországi Güstrowban kerül sor, míg a záró fordulót május 9-én Dániában, Esbjergben rendezik meg.

Ausztrália, Dánia, Lengyelország, Svédország, Oroszország és az USA párosain kívül még egy szabadkártyás párost láthatunk majd a sorozatban, akik minden valószínűséggel a németek lesznek, hiszen náluk rendezik a második fordulót.

A megújult Európa Bajnokságot szervező promoter cég úgy döntött, hogy 2013-ban, az elmúlt 20 évben feledésbe merült, de dicső hagyományokkal rendelkező Páros Világbajnokságot újra életre hívja. Ebbem a sorozatban a hét legjobb salakmotoros páros indul a világon, melyet 71 országban közvetít az Eurosport csatorna, mely közel 5 millió rajongót ültetett a televízió készülékek elé a sorozat során.

Az első évben csak egy fordulót rendeztek Lengyelországban, ahol a házigazdák diadalmaskodtak, Oroszország és Dánia előtt.

2014-ben már Speedway Best Pairs Cup néven három fordulót bonyolítottak le, itt az ausztrálok diadalmaskodtak a lengyelek és a dánok előtt.

Idén a versenyek szintén élőben lesznek megtekinthetőek az Eurosport csatornán. Az első két év tapasztalataiból tanulva a szervezők úgy döntöttek, hogy idén visszatérnek a hagyományos pontozáshoz a versenyek során. Ennek megfelelően az első helyezett 3, a második 2, a harmadik 1 pontot kap, míg a negyedik helyezett pont nélkül zárja majd a futamot.

A párosok pontozásai változatlanok maradnak az első helyezett 10 pontot, a második 8, a harmadik hat pontot szerez. A versenyek összdíjazása 900 ezer złoty, azaz közel 70 millió forint. 

Természetesen a fordulók során a legtöbb pontot összegyűjtő csapat lesz a Speedway Best Pairs Cup győztese.

Továbbra is megmarad az a szisztéma, hogy a győztes csapat jut egyenes ágon a döntőbe. A második és harmadik páros találkozik az Utolsó esély futamban, onnan a győztes jut a döntőbe, míg a vesztes a harmadik helyet szerzi meg az adott versenyen. Ha az elődöntőben vagy a döntőben 3-3-ra végeznek a párosok, az a páros nyer, aki a bónuszpontot is elviszi, vagyis hiába nyeri meg a páros egyik tagja a futamot, ha a versenytársa az utolsó helyen végez, akkor a második és a harmadik helyen végzett páros jut tovább, illetve nyeri meg a döntőt.

Idén újra visszatérnek az amerikaiak a küzdelemsorozatba, kíváncsian várjuk ki lesz a háromszoros világbajnok párja és mennyire tud felnőni a sorozathoz. Arra is fény derül májusban, hogy a lengyelek vagy az ausztrálok képesek lesznek-e duplázni, netán újabb nemzet örülhet a trófeának és a vele járó nem csekély pénzdíjnak? 

Összetett végeredmény Speedway Best Pairs Cup 2014

Helyezés Ország I ford II ford III ford Össz
1 Ausztrália 10 10 8 28
2 Dánia 8 8 10 26
3 Lengyelország 6 6 4 16
4 Svédország 4 3 3 10
4 Oroszország 3 1 6 10
6 Lettország 2 2 2 8
7 Németország 1 4 1 6

@speedwaybestpairs.com
 

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.