Boldog születésnapot Kócsó Antal
Kócsó Antal 1962. december 22-én Szegeden született. Tizenhat éves aktív pályafutása során igen komoly eredmények állnak mögötte. Mindig tele volt ambícióval, ami meg is hozta a gyümölcsét.
A szegedi versenyző a magyar bajnoki sorozatban két alkalommal - 1988-ban és 1993-ban - ezüstérmet szerzett. Emellett sikerült neki egy bronzéremmel is gazdagítani a gyűjteményét, mégpedig 1986-ban.
Az egyéni világbajnokságban 1988-ban a XI.helyen zárta a sorozatot Vojensben, ami azóta is egyedülállónak számít. Ezután egyéniben 1992-ben, a wroclawi döntőben tartalékként volt jelen. Sikerült neki három alkalommal páros világbajnoki döntőben is húznia a gázt, mégpedig (Bradford 1988 – VI hely., Leszno 1989 – VI hely. és Vojens 1993 – VII hely.)
Sikeres pályafutása során indult a brit és lengyel ligákban is. Angliában a Bradford csapatában három évig volt oszlopos tagja a keretnek, viszont Lengyelországban ettől is sikeresebb volt. Mindössze csak három évet töltött az akkori Gorzównál, amikor a csapat az első osztályban szerepelt. A rövidnek számító három éve alatt ő volt csapata legeredményesebb versenyzője, emellett sikerült a gárdával egy alkalommal ezüstérmet is begyűjtenie, 1992-ben.
Kócsó Magyarország büszkesége, és mindig szívesen gondolok vissza rá. Ő mindig kecsesen járt-kelt a depóban és tele volt energiával. Emellett mindig mosolygott és soha nem feledhető az akkori védjegye a fekete vastag bajusza sem.
A szegedi motoros megpróbálkozott a hosszú-pályás versenyzéssel is, természetesen voltak rajta kívül még többen is, akik belekóstoltak ebbe a szakágba, de a legnagyobb siker kétségtelenül az ő nevéhez fűződik.
1993.szeptember 26-án Müldorfban letette a névjegyét, amelyet azóta sem sikerült túlszárnyalnia magyar versenyzőnek. Külön-futamban kapott ki az előző esztendő világbajnokától, Marcel Gerhardtól, így a negyedik hellyel kellett megelégednie a Csongrád megyei versenyzőnek.

1988 Vojens VB döntő

Nincsenek megjegyzések: