Erik Gundersen-25 éve tört ketté egy csodálatos karrier
Huszonöt éve volt az a fekete nap Erik Gundersen karrierjében, amiben csak nem az életével fizetett. 1989. szeptember 2-án Münchenben még a negyedik helyen végzett az egyéni világbajnokságon, majd ezt követően az angliai Bradford városában szeptember 17-én súlyos balesetet szenvedett.
A bradfordi csapat-világbajnoki döntőn Gundersen egy nagyon komoly bukásba keveredett bele. A dán klasszis a rajt félkörben az élre állt, viszont a mögötte haladó amerikai Lance King és a svéd Jimmy Nilsen összeakadtak és szinte letarolták Gundersent. A futam negyedik résztvevője a brit Simon Cross már nem tudta kikerülni a dán versenyzőt, így ő is belerohant.
A baleset után az orvosok nem sok esélyt adtak Gundersennek a túlélésre, hosszú ideig kómában volt. Olyannyira súlyos sérüléseket szenvedett, hogy újra kellett tanulnia járni, de szerencsére szellemi károsodást nem szenvedett. A kórházban, ahol Erik életét megmentették, később a kiváló sportoló egy csomó pénzt adományozott.
Erik Gundersen három alkalommal nyert egyéni világbajnoki címet, emellett két alkalommal volt hosszú pályás világbajnok is. Az egyéni világbajnoki címei mellett még tizenkét világbajnoki címet is szerzett. Hét alkalommal csapatvilágbajnok, míg öt alkalommal páros világbajnok is volt. Ő az egyetlen olyan versenyző, aki egy évben minden lehetséges világbajnoki címet megszerzett, ami pontosan 1985-ben volt. Gundersen a brit szigeteken 1979-ben kezdte el pályafutását a Cradley Heath klub színeiben 1981és 1983-ban bajnoki címet szerzett. Nagy ritkaság a versenyzők körében, de ő végig hű maradt ehhez a klubhoz és nem változtatott csapatot.
Miután nagyon hirtelen véget ért pályafutása felépülése után hazájában a fiatalokkal kezdett el foglalkozni és egy sikeres edző lett belőle.
Világbajnoki címei:
Speedway világbajnok:1984, 1985, 1988
Hosszú pálya :1984,1986
Csapatvilágbajnok: 1981, 1983, 1984, 1985, 1986, 1987, 1988
Páros világbajnok: 1985, 1986, 1987, 1988, 1989
---
Dán egyéni bajnok:1983, 1984, 1985, 1986, 1989
Emlékezzünk vissza erre a csodálatos karrierre Erik ezzel a néhány perces videóval :

Nincsenek megjegyzések: